SPAR Magyarország Kereskedekmi Kft. A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 1991 óta működik a magyar piacon. Több mint 13 ezer dolgozót foglalkoztatunk, így Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként vagyunk jelen. A minőségi kereskedelmi tevékenység mellett jelentős szerepet vállalunk a társadalmi ügyekben is. A cégfilozófiánkban kiemelt szerepet kap a sport támogatása, az elesettek megsegítése és a hazai termékek népszerűsítése. Cégünknél olyan támogatási rendszer került kiépítésre, melynek köszönhetően mind a támogatottnak, mind nekünk átláthatóbbá és könnyen kezelhetővé vált ez a terület. Az etikus magatartás jegyében büszkék vagyunk arra, hogy minden beérkező kérelemre visszajelzést küldünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal 2016-ban ünnepeljük stratégiai együttműködésünk 20. születésnapját, melynek keretein belül évente több ezer rászorulónak nyújtunk közösen segítséget. A szeretetszolgálat mellett több alapítványt, egyesületet és intézményt támogatunk, igyekszünk a lehető legtöbb területen megjelenni, segítő jobbot nyújtani. Az állatok élelmezésében is szerepet vállunk: évek óta kapcsolatban állunk az Országos Állatvédőrséggel, amelynek önkéntesei több ezer kilogramm eledelt gyűjtenek össze áruházainkban. Ezen felül 304 üzletünkből és a két logisztikai központunkból a lejárt szavatosságú, forgalomba már nem hozható termékeket átadjuk több mint száz olyan partnernek, amelyek ezeket állati élelmezés céljából használják fel. A Budavári Borfesztivál főtámogatójaként már 25 esztendeje elkötelezett hívei vagyunk a borkultúrának. A fesztivál keretein belül megrendezett Jótékonysági Borárverésen minden évben kedvezményezettként a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot jelöljük meg, erősítve ezzel is kapcsolatunkat. A SPAR Budapest Maraton futófesztivál Magyarország legnagyobb tömegsportrendezvénye, évről évre több résztvevőt vonz. Büszkék vagyunk arra, hogy névadó szponzorként hozzájárulhatunk a futás, ezáltal az egészségmegőrzés népszerűsítéséhez. 2013 óta működtetjük a www.sparsegitokezek.hu oldalt, ahol folyamatosan elérhetőek a SPAR-t, a környezetet és a társadalmat érintő naprakész és friss információk. |