Rossmann

A Rossmann Magyarország Kft. 1993 óta van jelen a magyar piacon, jelen pillanatban 194 üzlettel és

közel 1500 munkavállalóval.

A kereskedelmi tevékenység mellett az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordítunk a

társadalmi felelősségvállalásra és az esélyegyenlőségre. Kis lépésekben, de sikerült egyre több

fejlesztést megvalósítanunk.

2012 óta támogatjuk az Ágota Alapítványt karácsonyi cipősdoboz akciónkkal, melyhez az utóbbi két

évben hozzá tudtuk kapcsolni a Rossmann Mikulásfutást, mint sportrendezvényt is. A futók is hoznak

ajándékokat az állami gondozásban élő gyerekek számára, illetve néhány nevelőszülő és gyermek kap

lehetőséget, hogy részt vegyen a rendezvényen.

Kapcsolódtunk a Salva Vita Alapítvány által szervezett Segítő Vásárhoz: karácsonykor az erre alkalmas

boltjainkban fogyatékos emberek kapnak lehetőséget termékeik értékesítésére.

2016 augusztusára megváltozott munkaképességű kollégáink létszámát sikerült 48 főre bővítenünk,

és még további kollégák felvételét tervezzük.

2015-ben elnyertük a Fogyatékosság-barát Munkahely díjat, mely elismerés, és egyben felelősség is,

hogy minden évben tegyünk lépéseket az esélyegyenlőség témakörében.

Esélyegyenlőségi tervünk fontos része a megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatása,

munkakörülményeik folyamatos javítása, illetve fontos fókuszt kapnak a kismamáink is. Szeretnénk

információkkal, különböző programokkal segíteni őket, hogy a munka világába való visszatérés

zökkenőmentes legyen számukra.

2016-ban érzékenyítő tréninget tartottunk a központi kollégák számára, illetve a boltjainknak

készítettünk egy érzékenyítő füzetet, mellyel szeretnénk őket felkészíteni arra, hogy a betérő

fogyatékos vásárlókat is a lehető legmagasabb színvonalon tudják kiszolgálni.